Híreink
Az oroszok 2017 végéig meghosszabbítanák az embargót - 2016.05.30.
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy készítsék elő azokat a dokumentumokat, amelyek révén Moszkva meghosszabbíthatja az idén augusztus 5-ig érvényes élelmiszerembargót. Az importkorlátozást az új tervek szerint 2017 végéig tartanák fenn.
Agrárkamara: 600 ezer forint alatt nem kell tagdíjbevallás az őstermelőknek - 2016.05.27.
Nem kell tagdíjbevallást készíteniük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) számára az idei évtől azoknak az őstermelőknek, akiknek éves árbevétele nem éri el a 600 ezer forintot. A NAK saját alapszabályának módosításával csökkentette a tagdíjakhoz kapcsolódó pótlékok és szankciók mértékét is.
Tovább növekedett a foglalkoztatottak száma - 2016.05.27.
Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma a február-áprilisi három hónapban: az első negyedévhez képest 31 ezerrel, a múlt év azonos időszakához képest pedig 153 ezerrel dolgoztak többen - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az éves növekedés 3,7 százalék.
Kampány Dél-Afrikában: ne űzzék ki az uniós csirkehúst! - 2016.05.26.
Kampány indult Dél-Afrikában annak érdekében, hogy ne vezessenek be magas importvámokat az afrikai országba szállított Európai Uniós csirketermékekre. Ha ugyanis a vámokat növelnék, az ottani csirkeárak drasztikusan emelkednének, ez pedig egyértelműen kedvezőtlen lenne a helyi lakosság számára.
Több mint 175 ezer támogatási kérelem május 23-ig - 2016.05.26.
A május 23. éjféli határidőig mintegy 5 millió hektárra 175 355 kérelmet adtak be a termelők a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Ez nagyságrendileg annyit, mint az előző évben.
Egy kiló csirke 24 ezer forintért - 2016.05.26.
Egy nap alatt tízszeresére nőtt a kukoricaliszt, tizenháromszorosára a csirke ára Venezuelában, írja az MTI. A hirtelen változás a központosított ármeghatározás miatt történt, a venezuelai kormány a csőd szélén áll.
Kiskereskedelmi forgalom: lassult a növekedési ütem - 2016.05.25.
Márciusban kissé lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme, a naptárhatástól megtisztított adat szerint a bolti forgalom volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az előző havi 6,6 százalék után - erősítette meg a részletes adatok alapján második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A forgalom folyamatos növekedése harmincharmadik hónapja, 2013 közepe óta tart.
Változatlan feltételekkel értékesítik az állami földeket - 2016.05.25.
Változatlan feltételek mellett licitálhatnak a gazdák a földárverések harmadik ütemében - fejtette ki Fazekas Sándor az M1 aktuális csatornán. Megítélése szerint a nyilvános árveréses értékesítésnél megbízhatóbb, átláthatóbb nincs, így nem látták szükségét a módosításnak.
Magyar-kazah befektetési agráralapról született megállapodás - 2016.05.24.
Kazahsztán a legfontosabb közép-ázsiai állam Magyarország számára, a két ország adottságaiból eredően pedig a mezőgazdaság kiemelkedő jelentőségű szektor - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára Budapesten, a kazah-magyar mezőgazdasági befektetési alapról szóló megállapodás aláírásakor.
Megfelelt az uniós elvárásoknak a KSH - 2016.05.24.
A magyar statisztikai hivatal magas szinten megfelelt az európai auditon. 2015 nyarán az Európai Bizottság által kiválasztott háromtagú csapat ellenőrizte a KSH-t.